A tetőablakomon "bemosolygó" napsütésre ébredtem. Mintha minden megváltozott volna egyetlen éjszaka alatt, úgy járta be a szobát ragyogó fényével. Rossz előjel is lehetett volna bizalmatlan lelkemnek, azonban mégis jóként fogtam fel és hittem a csábításának...
Egy új nap vár rád - súgta halkan, mintha ott sem lenne, s az üveg által felerősített sugarai melegen cirógatták arcomat láthatatlan kezükkel...
Boldogan keltem, s mint egy izgatott kölyök, úgy dobtam le magamról a takarót. Nyújtózkodtam és ásítoztam egy sort, majd elgondolkodtam azon, hogy vajon hány órakor is aludhattam el... Persze az emlékezetem már bőven kihagyott, de szerintem 6 óra körül rakhattam le végleg a fejemet. Hogy mit keresek mégis itt 11 óra tájékán?
Bár tudnám :)
Egész éjjel vele beszéltem. Sajnos este kicsit összevesztünk, de végül mégiscsak jóra fordult minden. Rájöttem, mennyire fontos nekem és mennyire fájna, ha elveszíteném Őt...
Őszinte leszek. Eleinte nem vártam semmit ettől az egésztől. A sértett kölyök álarcát hordva vágtam bele ebbe a kapcsolatba. Olyannak mutatkoztam, aki gyűlöl minden nőt és akinek elege van a párkapcsolatokból, egy életre talán...
Aztán először csak bizalmat szerzett magának, majd ez a bizalom szépen átalakult egyfajta szerelmi kötődéssé. A rengeteg őszinte beszélgetés, az, hogy megismertem Őt, az életének jobb, s rosszabb pillanatait megváltoztatott minden érzést bennem.
A szerelem rég meggyűlölt tünetei ismét megjelentek: fojtogatni kezdte torkomat, gyomromban ismét pillangók repkedtek, s szemeim ismét abba a gyermekies csillogásba csaptak át...
Mintha csak egy rég áhított ajándékot kaptam volna az Ő személyében...
(Szerkesztői komment : Watizláw? Diszizláw! :D)
