'Árnyvilágban szárnyatlan,
Fulladozva vágyakban,
Összetörni mindent,
Mi egykor szép volt itt bent...'

Nem bízok meg magamban, soha nem is tettem és nem értem, hogy mások miért teszik mégis. Miért keresnek bennem választ a kérdéseikre, miért akarják, hogy én tudjak mindent? Miért hisznek abban, aki nem én vagyok?
Én vagyok mindenki szemében a nagy tanácsadó, persze szívesen segítek, nem erről van szó, de most nekem is segítség kellene és velem ki foglalkozik? Kinek érek annyit, hogy egyáltalán megkérdezze, hogy mi van bennem? Kivel beszéltem utoljára egy olyan hatalmasat az érzéseimről és mikor?

A világom szépen lassan a romok martalékává válik, s bár néha ki-kisüt a nap, mégis az árnyak uralják minden szegletét. Bármennyire próbálnám megtisztítani nem megy...

Ti tettétek ilyenné...