Nem szeretek várakozni. Sohasem volt a legnagyobb erősségem a türelem...
Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig mindent elsietek, mert nem szokásom, csupán vannak olyan pillanatok, mikor legszívesebben már lépnék egyet valamerre, ahelyett, hogy egy helyben álljak és várjak...

A napokban elég sokat gondolkoztam dolgokon. Van egy olyan érzésem, hogy megint túl naiv voltam és túlságosan előre terveztem. Eléggé beleéltem magam ugyanis egy bizonyos kapcsolatba, ami az utóbbi pár napban nem igazán úgy tűnik, hogy haladna valamerre.
Ezzel nem is lenne baj, mert elidőznék még egy darabig, puhatolódzva a másik fél irányában az esélyeinkről és egyéb dolgokról, de tudom jól, hogy ebből talán még hónapok múltán sem nagyon lenne semmi...
Vagyis... nem vagyok benne biztos, de hiába lépek én előre kettőt, ha ő visszalép hármat.
Próbálkoztam Őt fűzni, verset is kapott már tőlem, bókokat, szinte mindent, amivel eddig a nők nagy részét levettem a lábukról. Aztán most semmi...

Lehet én változtam valamiben?  Vagy csak Ő más, mint a többi? Nem tudom.

De sajnos azt sem, hogy meddig bírom még ezt a játékot játszani...