Eddig sötétségben éltem,
S éreztem a fény kevés,
Jót fog tenni most már
A napfényre ébredés...

Mindig is szerettem sajnáltatni magam. Valahogy hozzám tartozott, hogy ha nekem rossz, akkor azt a világ is tudja meg, hogy valaki segítsen felkelni, ha elestem. Ebben csak az a gáz,hogy gyerekkoromban nem volt szükségem ennyi segítségre, mint manapság és tudom jól, hogy ezzel hamar az emberek idegeire tudok menni, még akkor is, ha eleinte ez a dolog "fellendít" egy kapcsolatot.

Mostantól nincs több ilyen. Talpra fogok állni, mert szükségem van rá, hogy egyedül álljak talpra. Nehéznek nehéz, tény. Talán párszor visszahúz majd a gravitáció, de nem fogom feladni. Kitartó leszek a végletekig. Élni fogom a saját önálló életem, mindenféle segítség nélkül, mert itt az ideje megmutatnom a világnak és legfőképp magamnak, hogy nem egy elveszett kisgyerek vagyok, hanem egy önálló férfi, aki képes kiállni magáért.

S, hogy mi lesz az álmaimmal?

Ideje valóra váltanom Őket... :)