Álmodtál már valami felemelőt? Valami olyat, amitől másnap reggel kiugrottál a bőrödből örömödben?
Érezted már azt, hogy egy álmod a valóságban játszódik újra? Kergetted már az álmaidat úgy, hogy azt sem tudtad mi igaz belőle?

6 év nem kis idő. Én mégis 6 éven át töretlenül őriztem egy álmot, követve annak minden pillanatát tudat alatt. Kutattam egy képet, egy kék pillangót, csupán azért, hogy, ha megtaláltam beteljesülhessen az álmom. Aztán most itt van és mégsem tudok mit kezdeni vele...

Furcsa maga a helyzet. Anno Bettivel volt ugyanez. Vele mára, ha mondhatjuk ezt, a lehető legjobb barátok lettünk. Pedig ott is volt szó kapcsolatról és a legnagyobb poén, hogy ott is ugyanezt a dolgot éreztem, mint most Ő iránta. Bár akkor még kölyök voltam és utólag belegondolva sajnálom, hogy hagytam elúszni egy ilyen lehetőséget, de úgy érzem,hogy valamit jelent most ez a második esély... Főleg így, hogy Ő még az álmaimban látott kék pillangót is magán hordja.
Megszeretett, ezt érzem és én is megszerettem Őt, hiszen nincs olyan nap, hogy ne beszéljünk, sőt, van, hogy éjszakába nyúlóan msn-ezek vele, de mégsem tudom mitévő legyek igazán. Nem akarom Őt elveszíteni, mert nem. Mert tényleg jól érzem magam vele és mert merem hinni, hogy Ő az igazi...
Ugyanakkor félek is, hogy Őt is csak bántanám, hogy rám unna, hogy nem tudna szerelmeként tekinteni rám...

Szeretni akarom...és szeretem is Őt...

Csak néha a múlt árnyai elől nehéz elmenekülni...